sestra
biomassza

http://sestrasestra.blogspot.com

 

Címkék:

gyermek gyönyörű és zseniális. csak szuperlatívuszokban lehetne, de minek, biztos elfogult vagyok.

táncol, énekel, mondókázik és vidul. élvezi az ovit, és eltűnt az a távolba révedő, szomorú kis arc,

amit a bölcsis bulin láttam, májusban. mekkora mázli, hogy nem járt már a végén. és micsoda kommunikációs csőd, hogy nem gondolták úgy, velünk, szülőkkel is meg kellene osztani, mi az, ami miatt felkavarodott a az addig békés 1-es csoport...túl vagyunk rajta és a tanúlság: beszéltetnem kell, kérdezni és jobban figyelni. és munkát , mindent kockáztatva eljönni, ott lenni reggel/este.

szerelem is van, és ez is jó. most minden jó. igaz, egész hónapban csak 1 hetet dolgoztam, és 90%-ban én voltam beteg és vagyok is. elfogadtam, hogy ez nekem nem jó. gondolkodom, hogy mi lenne jó. és nyitok. hogy amit eddig visszapattintottam  az jöjjön megint, hátha beleugrom.

a lakáson még sok a dolog. még ha jól számolom két hét és meglesz a "könyvtáram" is.

rá kell jönnöm, mi nem stimmel, anélkül csak észveszejtően labilis leszek és elviselhetetlen. pedig mindent megkapok. azt hiszem.

Címkék:

excelek között bújkálok, hát ez is egy élet

nem tudom, megérem-e azt a kort, amitől remélem,

hogy azt csinálom majd, ami én vagyok

már ha rájövök, az örök kérdésre

egyre több időm van viszont gondolkozni,

de annyi nincs, hogy minőségileg is megtegyem.

élek magáért az életért, a hercegnőért, a mindennapokért

színesnek, egynek láthatnám ezt is,

de túl egoista vagyok hozzá. vagy csak szétaprózódom,

mint a sorok meg az oszlopok.

mikor nem ez lesz, ráér akkor utána vágyakozni.

hogyan válik a jó megszokottá? (gyorsan)

hogyan devalválja a megszokás a jót? (mint a rozsda)

túl sokat kell-e ehhez gondolkozni vagy épp bölcsnek lenni

tudni nem gondolkodni?

van helyette más? (nincs)

várom, hogy a cekkeremen keresztül átcsillanjon a napsugár.

 

Címkék:

de unalmas lettem.

ráadásul csak 1 pasi/3év 

a kamatyátlagom.

abba kéne hagyni. 

Címkék:

ja, hogy jó anyablogger legyek:

gyerek beszél. folyékonyan.

rajzol, gyurmáz, fest.

követel, mesél, szeret. 

Címkék:

5 hónap, 3 főnök, 2 munkahely

pls.,find enclosed 1 pasi,1gyerek

csak úgy fyi. regards.

*

dolgozó proli anyaság, szatyor-cekker-

( a hálós de menő lenne most bliccelés közben) 

ételhordó jobb napokon latte, csakúgy,  elvitelre. 

*

ablakban/ból kilógós cigizős,

lázadó tigrisanyaság leváló

gyerekkel. 

*

még jó, hogy nem mentem férjhez.

akkor leírhatnám, hogy milyen feleségnek

lenni. de az igazán cukros-izzad--t--ságszagú lenne.

kozmetikushoznincsidőmmenni-tudomnarancsbőrösvagyok-

ugyenemzavar feleség. lehetnék.

*

néha van, az a 4 perc. amikor átgurulok, 4 helyett

két keréken a toronyba. hát, igen. ma már mutterék

járnak a szigetre sörözni. sebaj, én is leszek még nyugger. 

*

fontosan csöng a telefonom, fontos íméleket pötyögök,

betartatok (határidőket) és betartok,

megtalálnak és megtalálok (másokat)

.

régen nem volt semmi sem fontos.

most semmi nem olyan fontos.

*

azt mondta Nyunyi, már megint,

mert asszem már mondta,

hogy hiányzik neki régi én.

több hete volt. azóta gondolkodom valami 

frappáns válaszon. de nincs. és azóta nem beszélünk.

hát baszki, neki is vagy 3 év volt. 

Címkék:

MY LAI

Címkék:
nőnap Címkék:
in memoriam Címkék:

"

te gondolkodtál már azon, hogy mondjuk mér van az h MŰfordítás.

namost a mú előtagot németben is úgy fordtíom h kunst.

de nálunk a művészet is Kunst.

viszont a mű[equal tongue]seudo= is kunst...mint nálunk.

nagyon érdekes kultúrtöténeti cucc.

meg skizotörténeti. nyelvi leképezése egy esztétikai-filozófia vitának.

pl. fordításban. eredetiség-műség...szépmű...szval hogy MŰ

vagy csak épp műűűű

Címkék:

http://nol.hu/cikk/480572/

ettől SEM  hangos a média.

sajnos 

Címkék:

rengeteg dolog történik velünk,

alig követhető. utaztunk, utaztam, leszakadunk

leszakadok, leszakad. ügyes, önálló és csak beszél-beszél.

pattognak az A-Á-k, meg a múlt idő, lassan jön az összetett

mondat. remélem még több lesz mindenből,

hogy sok idő ne maradjon agyalni csak épp megélni

azt

ami szép. 

a karrierr is kétfelé szab, a gyerek meg a harmadik?

megyek, keresnek. 

 

Címkék:

jó kis régi kulti. nem szép dolog

lebontani. dózerolják a fiatalaságomat. hihi. 

Címkék:

Jaroslav Vrchliký 

Za trochu lásky

   Za trochu lásky šel bych světa kraj,
   šel s hlavou odkrytou a šel bych bosý
   šel v ledu - ale v duši věčný máj,
   šel vichřicí - však slyšel zpívat kosy,
   šel pouští - a měl v srdci perly rosy.
   Za trochu lásky šel bych světa kraj,
   jak ten, kdo zpívá u dveří a prosí.

   (Okna v bouři)

 

17 évesen rettenetes tetszett volna.

Most sem rossz. Cseh irodalom haladóknak.

Mert nem csak nevetni kell, nemcsak újhullám van

meg Kundera.


 

Címkék:

30.

vafu, nemegy, nemesz.

alibi. gödör. fröccs. 

Címkék:

"Egy 2007 márciusában európai akadémikusok

által közzétett jelentés becslése szerint a tengeri áruszállítás

- ami a világkereskedelem össz-szállításának 90%-át teszi ki -

a globális széndioxid-kibocsátás 5%-áért felelős."

egyébként pedig: BANÁN

/visszaszoktunk, de megint leszoktatom a családot:-)/ 

Címkék:

A nők családanyák, és dolgoznak is, egyre keményebb feltételek között.

És mindeközben meg kell őrizniük magukat csinosnak, fiatalosnak,

mert ha eltérnek a társadalom által eléjük állított ideáloktól,

könnyen elveszíthetik az állásukat vagy a párjukat.

Legalábbis tartanak ettől, és így a külső kényszerek hatására

egyre inkább igyekeznek megfelelni az irreális eszményeknek.

Címkék:

az én jófej, jóalvó gyerekem

egyik napról a másikra öklendező hisztizsák 

lett, ha az alvás szóba kerül. így aztán azt teszem,

amit soha nem gondoltam volna:2-3 óra után feladom

lefekszem mellé a szobájába és hallgatom, ahogy visít.

határok márpedig vannak. csak nehezen jelölöm ki.

és nehezen győzöm meg magam, hogy nem szenved

hosszútávú lelki sérülést. bár asszem nem. 

öklendezés közben néha kajánul rámvigyorog, amikor

felcsillan a remény, hogy kiszabadulhat a rácsok közül.

kész vagyunk, mint a bot. 

 

Címkék:

először életében ma hagytam sírni

Pulykit, elég megrázó volt. mindegy, ez

mots kellett.

*

ízelítő "mintaországból" :

"Hollandiában normál terhesség esetén

a 9 hónap alatt nem találkozik az ember nőgyógyásszal.

Sőt, még a szülésnél sem!

Viszont az esetleges rendellenességek sem derülhetnek ki,

mert nincsenek vizsgálatok. "

Címkék:

kedvenc képem 2007ben

 

Címkék:
Régebbiek | Végére »
Powered by freeblog.hu | Designed by mediakurva